Palenque, a maja kultúra lelőhelyei közül az egyik legismertebb, ugyanakkor nagyrészt még mindig feltáratlan romváros a mexikói Chiapas államban, az Usumacinta-folyó völgyének szomszédságában fekszik. A hatalmas műemlékegyüttes teljes területe mintegy 1800 hektárt ölel fel. Központi részét, a Főcsoportnak nevzett komplexumot már sikerült kiszabadítani a trópusi növénytakaró alól.
A klasszikus kor más maja városaihoz képest Palenquet viszonylag korán fedezték fel. 1746-ban püspöke megbízásából Padre Solis spanyol plébános kereste fel a Chiapashoz tartozó mezőgazdasági telpülést, melyet Santo Domingo de Palenquenek neveztek. Amikor a plébános megérkezett a térségbe, néhány szokatlan formájú épületre bukkant, melyek létezéséről korábban halvány sejtelme sem volt. Ettől kezdve, amint híre ment felfedezésének, kutatóexpedíciók egész sora indult ide, s a romvárost igen nagy számban keresték fel utazók, kalandorok, politikusok és turisták is.
1785-ben Chiapas kormányzója, Don José Estacheria utasítására számos kutatóakció próbálta kideríteni, mekkora valójában a feltárásra váró terület. Végül egy itáliai építész, Antonio Bernasconi mérte fel a terepet és rajzolta meg a lelőhely első térképét. Bernasconi rájött, hogy az ősi várost a korábbi feltételezésekkel ellentétben nem tűzvész vagy földrengés pusztította el, hanem egyszerűen csak elnéptelenedett, s azután sűrűn benőtte a trópusi növényzet.
Néhány évvel később, II. Károly spanyol király egy Antonio del Rio nevű szerencselovagot küldött ide, hogy tanulmányozza számára a Chiapas környéki dzsungel mélyén megbúvó rejtélyes romokat. Bizonyos értelemben ezzel az expedicióval vette kezdetét a prekolumbián - azaz Kolombusz előtti - civilizáció régészeti feltárása. Később az új spanyol király, IV. Károly, bizonyos DuPaix ezredest és a mexikói Luciano Castanedát küldte ide azzal a megbízatással, hogy térképezzék fel számára Palenque városát. 1805-ben és 1806-ban e két utazó ellátogatott a romokhoz, s lerajzolták azok legjellegzetesebb épületrészeit. Vázlataikat később Párizsban az Antiquités Américaines című kiadványban publikálták. A XIX. század folyamán számos nagy tekintélyű felfedező, mint például John Stephens és Frederick Catherwood beszámolóinak köszönhetően az amerikai kontinens és Európa is egyre nagyobb érdeklodést mutatott Palenque romjai iránt.
Az ősi maja városban található legjelentősebb épületeket kívülről hieroglif feliratok borítják, melyeket csak nemrégiben sikerült dekódolni, s ezek ismeretében már van esély arra, hogy a tudósok megfejtsék a Palenque és lakóinak történelmét korábban körüllengő rejtélyek jelentős hányadát. Az archeológiai kutatások eredményei azt bizonyítják, hogy Palenque körzete már a kései preklasszikus korban, azaz i. sz. 150-250 között benépesült. A város azonban kultúrális és építészeti értelemben is csak az i. sz. 615 és 800 közötti időszakban érte el virágkorát. Ekkor épültek fel a település legfontosabb létesítményei és ebből az érából származnak azok a szövegemlékek, amelyek a város uralkodóinak nevét és cselekedeteit örökítették meg.
Napjainkban a látogatók azon az úton haladnak, amely a városnegyed északi végéből kiindulva a vallási élet feltételezett központjába, a Főtérre vezet. A hatalmas teret kelet felől a Palotának nevezett, monumentális komplexum uralja. Az általános feltételezés szerint az épületegyüttest alkotó részeknek valamifajta közigazgatási funkciója lehetett - a városi előkelőségeknek vagy pedig a hivatali apparátusnak adhatott otthont. Ám e feltételezéseket nem lehet egyértelműen bizonyítani. A Palota egy 75 méter hosszú és mintegy 60 méter széles teraszos magaslatra - úgynevezett platformra - épült, melyet bonyolult elrendezésű, oszlopos galériák együttese koronáz. A botlíves álmennyezettel fedett galériák három hatalmas belső udvar köré csoportosulnak. A négyzetes keresztmetszetű pilléreken és a tetőszerkezet felületein ma is láthatóak az eredeti féldomborműves díszítőelemek, amelyeket színes stukkók borítottak. Az épületegyüttes egészét a négyszintes Torony uralja. A szakértők egy része azon a véleményen van, hogy őrtoronyként használhatták, de egy másik, a jelenleg legszélesebb körben elfogadott teória szerint inkább csillagászati megfigyeloállomás, obszervatórium lehetett.
A tér déli oldalán egy ma is sűrű trópusi növénytakaróval benőtt hegy lejtőjén áll Palenque legimpozánsabb szakrális épülete, a Feliratok Temploma, mely 36 méter magas és kilenc, egymásba illeszkedo épülettörzsből áll. A felső templom belsejébe helyezett három kőtáblán látható, a tömbök felszínét teljesen beborító hieroglif felirat az egyik leghosszabb terjedelmű maja szövegemlék, mely ez idáig előkerült, s maga a piramis is erről kapta nevét. Egy szűk lépcsősoron át juthatunk be a templomba, mely az építmény legtetejét foglalja el. Egy oromfal koronázza, ami az Usumacinta-völgy klasszikus periódusának jellegzetes építészeti megoldása volt. 1952-ben Alberto Ruz Lhuillier mexikói régész felfedezett itt egy hosszú lépcsősort, amelyet álboltívek rejtettek el. A szentélyből kiinduló lépcsők egy föld alatti kriptába vezettek, mely a piramis elülső frontjának szintje alatt bújt meg a mélyben. Ez a titkos kamra, melynek létezését még maga az archeológus és munkatársai sem sejthették, egy hatalmas kőszarkofágot, benne pedig egy feltehetően előkelő személy porhüvelyét rejtette magában. Évekkel később a maja szövegemlékek megfejtését követoen kiderült, hogy ezek valójában a Palenque városában az i. sz. 615-től egészen haláláig, azaz i. sz. 683-ig uralkodó Pacal király maradványai. A szarkofágot egy hatalmas kőlappal fedték le, melynek súlya jóval meghaladja az öt tonnát. Magát a zárólapot aprólékos gonddal megmunkált féldombormu díszíti. A jelenet középpontjában a halott király látható, amint átzuhan Xibalbá, azaz a holtak birodalmának területére, melyet a Földszörny kitátott szája szimbolizál. Az uralkodó mögött látható az Élet fája, melynek ágai kígyófej formájúak. A kompozíció tetején egy szélesre tárt szájú kétfejű kígyó s egy fantasztikus, hüllő formájú madár helyezkedik el. A szakofágból ékszerek és dísztárgyak, valamint egy mesésen szép jademaszk került elő, melyett bizonyára Pacal király arcára helyeztek. A sírkamrában talált két stukkófej Pacalt, Palenque leghíresebb és legnagyobb tisztelettel övezett királyát ábrázolja. A felfedezés jelentőségét természetesen tovább növelte, amikor ennek révén bebizonyosodott: a klasszikus korban a maja piramisok nem csupán szentélyek voltak, hanem az uralkodó osztály tagjainak végső nyughelyéül szolgáltak.
A Palota és a Feliratok Piramisa mellett Palenque kultikus központjában számos más fontos létesítmény is helyett kapott. Ilyen például az Északi Csoport, a Herceg Temploma és a Stadion, amely a rituális labdajátékok helyszíne volt. Ugyancsak fontos szerepet töltött be az úgynevezett Kereszt épületegyüttes, mely három, a Feliratok Piramisánál kisebb templomépületekből - a Kereszt, a Leveles Kereszt és a Nap templomából - áll. A Palota lábánál sorakozó szentélyeket i.sz. 672 és 692 között Chan Bahlum, a "Jaguárkígyó"-nak is nevezett uralkodó, Pacal utóda és követője számára emelték. Mindegyik gúla alakú, felső harmadukat egy tetőszerkezet alkotja, amelyet még egy-egy oromdísz is koronáz. A sarló formájú záróelemet eredetileg sokszínű stukkók díszítették. A három épület újkori nevét a falaik mentén végigfutó frízek ikonográfiájáról kapta. Mindegyik a maja kozmológia témájához kapcsolódik, s Palenque első felfedezői jobbára tévesen értelmezték ezeket. A Nap és a Leveles Kereszt Templomában számos érdekes felirat látható, amelyek Chan Bahlum áldozatfelajánlási rítusaira utalnak. Az uralkodó tudatosan kiválaszott időpontban szenteltette fel a templomokat, amikor a Hold, a Szaturnusz, a Jupiter és a Mars konjunkcióban álltak egymással és ugyanakkor a Skorpió csillagképpel is szokatlan ritka konstellációt alkottak. Noha Palenque Mexikó egyik legkedveltebb idegenforgalmi központja, építészeti emlékeinek jelentős hányada még feltárásra vár.
